Az alapforgatókönyvben az szerepel, hogy az olaj hordónként átlagosan 40 dollárba kerül jövőre.

Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter korábban úgy vélte, a kőolaj idei átlagára 42 dollár lesz, és a következő hároméves időszakban, 2017-19-ben nemigen süllyed ez alá a szint alá.

Az orosz kormány október 13-i ülésén tárgyalja a költségvetés tervezetét.

Makszim Oreskin pénzügyminiszter-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a költségvetés alapjául szolgáló olajáraknak konzervatív becslésekre kell alapulniuk. A költségvetés tervezésének új irányelve szerint a hordónkénti 40 és 50 dollár közötti olajárat vennék alapul a számításokban. Ez nagyjából megfelel a hosszú távú átlagárnak, és az ezen felüli jövedelmek Oroszország két állami befektetési alapjába folynának be.

Az új szabály alkalmazásának az a célja, hogy maximálisan függetlenítsék az orosz gazdaságot a világgazdasági konjunktúra ingadozásaitól közép- és hosszú távon. A kormány ősszel dönt bevezetéséről, miként a bázisárról is.

Oroszország a világ legnagyobb olajkitermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából.