Nagyon megugrott a kínai állami vállalatok nyeresége

A kínai állami vállalatok nyeresége tavaly jóval nagyobb mértékben nőtt, mint egy évvel korábban - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. január 23. kedd, 17:35
Fotó: Shutterstock

A kínai pénzügyminisztérium kedden azt közölte, hogy az állami cégek tavalyi profitja 2800 milliárd jüan (451,9 milliárd dollár, 1 jüan 39,54 forint) volt. Ez 23,5 százalékos növekedés 2016-hoz képest, amikor a nyereség lényegesen szerényebben, 1,7 százalékkal nőtt 2015-höz képest.

Tavaly a legnagyobb nyereségnövekedést a szén, a petrolkémiai, valamint a szállítási ágazat cégei érték el. A legjelentősebben pedig az elektromosenergia-termelő ágazat vállalatainak a nyeresége esett vissza 2016-hoz viszonyítva.

Kínában az állami szektor tradicionálisan jelentős szerepet játszik az ország gazdasági életében. Az ázsiai országban mintegy 150 ezer állami cég van, ezek 98 százaléka a központi kormányzat irányítása alatt áll.

Kína GDP-je tavaly 6,9 százalékkal nőtt nem végleges adatok szerint a 2016. évi 6,7 százalék után.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK