Nem kell kalapozniuk a görög bankoknak - de meddig?

Több forrás szerint a görög bankoknak a közeli hetekben nem kell pénzt kérniük az Európai Központi Banktól (ECB) likviditásuk növelésére, mivel a szükséges összeg rendelkezésre áll. Az öt hét szünet után hétfőn megnyílt görög értéktőzsde komoly mínuszban zárt, de a veszteség kisebb volt a nyitáshoz képest.
MTI-Eco, 2015. augusztus 3. hétfő, 19:45
Fotó: Reuters

A Reuters hírügynökségnek a helyzetet jól ismerő két forrás is arról számolt be hétfőn, hogy a görög bankoknak a következő hetekben valószínűleg nem kell az Európai Központi Banknál (ECB) kalapozniuk, hogy növelje számukra a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance - ELA) igénybe vehető forrás keretösszegét. Az egyik forrás azt mondta, hogy az ELA-keretösszeg korábbi növeléséből, az adó és idegenforgalmi bevételek növekedéséből, valamint a nyugdíjhozzájárulások bővüléséből 5 milliárd euróra dagadt a bankok által fel nem használt összeg.

A görög bankoknál jelenleg heti 420 euróban korlátozzák a készpénzkivételt. A bankok július nagyobbik felében zárva voltak, hogy megakadályozzák a tőkekiáramlást. Az ECB júliusban kétszer emelte az ELA-keretösszeget, legutóbb július 22-én 900 millió euróval 90,8 milliárd euróra.

Hétfőn, ötheti kényszerszünet után újranyitott az athéni értéktőzsde. A börze irányadó mutatója, az Athens General 22,81 százalékos mínuszban kezdett és 16,2 százalékos veszteséggel zárt. Ahogy az várható volt, a legnagyobb veszteséggel, 30 százalékos limittel a banki részvények zártak.

Volt a tőzsdén azonban olyan cég is, amely erősödni tudott, méghozzá nem is szerényen. A bútorgyártó Dromeas árfolyama csaknem 29 százalékkal emelkedett a cégnek arra a néhány nappal korábban elhangzott bejelentésére, hogy 30 millió eurós megrendelést kapott bútorok szállítására az Európai Bizottság irodáiba.

HOZZÁSZÓLÁSOK