Posztcovidosként nehezebb biztosítást kötni

A Reuters szerint a nagy nemzetközi biztosítóknál nehezebb annak életbiztosítást kötnie, aki már átesett a koronavírus-fertőzésen. A járvány borítja a biztosítók modelljeit.
Lovas-Romváry András, 2021. január 25. hétfő, 19:40
Fotó: Getty Images - képünk illusztráció

A világ nagy életbiztosítói között akad olyan, amelyik lépéseket tenne a koronavírus-járvány miatti későbbi extra kifizetések kordában tartása érdekében, sok esetben a biztosítások megkötését késleltetik, amíg nincs több információjuk a betegség hosszabb távú következményeiről - írja iparági forrásokra hivatkozva a Reuters.

A Prudential Financial Inc. és az Aviva Plc. például jelenleg várakozási időszakot ír elő azoknak a leendő ügyfeleknek, akik átestek a koronavírus-fertőzésen és most életbiztosítást akarnak kötni az Egyesült Királyságban. Néhány biztosító pedig korlátozásokat vezetett be arra vonatkozóan, hogy mely korosztályok számára nyújthatóak továbbra is ezek a szolgáltatások.

A változásokra azután került sor, hogy a biztosítókat fedező viszont-biztosítók is szigorítottak saját előírásaikon és nyilvánvalóvá vált, a szektor egyelőre nem képes felmérni, mekkora problémát is okoz számukra a Covid-19-es világjárvány.

Elhúzódó hatások

A hírügynökség adatai szerint a Covid-19 eddig világszerte több, mint 2,1 millió ember haláláért felelős és 100 millió ember kapta el a fertőzést. Jó néhány, a betegségen átesett ember küzd hosszabb távú szövődményekkel, például súlyosabb légzési nehézséggel, szervi károsodással, keringési zavarokkal és krónikus fáradtsággal. A gyógyulást követő három hét elteltével az érintettek 10 százaléka még mindig rosszul érzi magát és 5 százalékuk még hónapokig betegnek érzi magát a londoni King's College adatai alapján.

A járványnak más hatásai is vannak természetesen. Mentálhigiénés gondokat okozhat azok számára, akik nem tudtak elbúcsúzni szeretteiktől több hónapos elszigeteltséget követően, de a különböző szerhasználatok, például az alkoholfogyasztás növekedését is magával hozta a helyzet, aminek szintén egészségügyi következményei lehetnek - írja az összefoglaló.

Biztosítói félelmek

Egyelőre korai lenne megbecsülni, hogy a járvány következtében összesen hány ember hal meg, szenved hosszabb távon egészségkárosodást azonban a biztosítók félelmei szerint a hatás akár évtizedekig érezhető marad. A biztosítók számára modelleket készítő Optimum Re Insurance Co. már csinált néhány elnagyolt számítást, azonban a járvány hatásainak hosszútávú modellezése még távolról sincs kész - mondta a hírügynökségnek Paulo Bandeira, a cég orvosi igazgatója.

A Prudential biztosító jelenleg 30 napos várakozási időt ír elő az olyan biztosításra jelentkező ügyfelek számára, aki átestek a Covidon. A járvány nagyon sok hosszabb távú hatása ismeretlen egyelőre, ha többet tudunk róla, akkor a biztosítások megkötéséhez való hozzáállásunk is változni fog - mondta a cég alelnöke.

Több más cég is hasonló eljárást vezetett be. Az életbiztosító cégek a különböző szerződések jelentette kockázatokat évtizedekre előre próbálják modellezni és fedezni. A cégek a járvány kezdete óta azt mondták, egyelőre jól viselik annak következményeit. Többek között azért, mert nem tapasztalták a kifizetési kérelmek drasztikus megugrását. Ennek ellenére a hosszabb távú hatások még nem ismertek, s nem csak a halálesetek miatti kifizetések megugrása lehet hatással a biztosítókra, hanem az elhunytak családtagjainak megváltozott helyzete is olyan tényező, amire figyelemmel kell lenni, valamint arra, hogy nagyon sok megelőző kezelés és szűrővizsgálat gyakorisága csökkenhetett drasztikusan egyes helyeken az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt.

Ugyanakkor vannak más irányban ható tényezők is az összefoglaló szerint. Ilyen például az oltási programok hatása a járvány alakulására, valamint az, hogy a különböző lezárások is befolyásolják a halálozási statisztikákat. Ráadásul egy brit biztosítástudományi intézet tanulmánya szerint a járvány utáni népesség várható élettartama magasabb lehet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

I.N.R.I., 2021.01.25 22:22

@laci_52: Ez csak egy terelő cikk.
Igazi magyar biztosítók már rég piacra dobtak volna egy COVID biztosítást amiben állják a kiesett keresetet, költségeket.
Ha én biztosító lennék tárgyalnék most vakcinagyártókkal is...hiszen az egészség a legnagyobb kincs!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2021.01.25 21:40

Valamit nem értek: a fertőzésen átesettek nagyobb kockázatot jelentenek a biztosítók számára, mint akik még nem kapták meg? Hiszen a legtöbb ember belátható időn belül nem tudja beoltatni magát és a járvány még tart.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.25 19:58

Ha 5-10 év múlva megugrik az ISZB-sek, COPD-sek száma ami nem köthető egyéb rizikófaktorhoz csak ahhoz, hogy a beteg előtte COVID-os volt akkor lesz alapjuk a biztosítóknak beépíteni a rizikóbecslésükbe. Kitalációra alapozni rizikóbecslést az nem szakmai. Akkor a kardiológus is küldje a beteget gömbjóshoz nem terheléses vizsgálatra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html