Vegyen Kalasnyikovot a reptéren!

Megnyitotta kapuit a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtéren a Kalasnyikov konszern szuvenírboltja, ahol egyebek között lőfegyverek makettjait és Kalasnyikov márkájú ruházati cikkeket vásárolhatnak az utazók - jelentette pénteken a The Moscow Times angol nyelvű hírportál.
MTI, 2016. augusztus 19. péntek, 21:15
Fotó: Reuters

A reptéri szuvenírbolt része a legnagyobb orosz kézilőfegyver-gyártó azon céljának, hogy az év végéig 60 márkaüzletet nyit Oroszországban, ahol hagyományos termékei mellett saját márkájú divatcikkeket, kiegészítőket és emléktárgyakat is forgalmaz majd.

A The Moscow Times szerint a lépést részben az Oroszország-ellenes amerikai gazdasági szankciók váltották ki, amelyek keresztülhúzták a konszern Egyesült Államokbeli terjeszkedéséről szóló terveit. Ezt Vlagyimir Dmitrijev, a cég marketingigazgatója is elismerte korábban az Izvesztyija című orosz napilapnak. A konszern az Oroszország elleni nyugati szankciók hatására volt kénytelen felülvizsgálni marketingpolitikáját, a cég sport- és vadászlőfegyvereinek 70 százalékát ugyanis az európai és az amerikai piac vette fel addig. A Kalasnyikov ezért a hazai fogyasztóra hangolódott át, és megszületett a szabadidős viselet, a sportruházat és az emléktárgyak gyártásáról szóló elképzelés.

Dmitrijev a reptéri bolt megnyitóünnepségén azt mondta: a Kalasnyikov az egyik legismertebb márka, amely az emberek eszébe jut, amikor Oroszországra gondolnak. A megnyitón emellett bemutatták a Kalasnyikov új, vadászoknak szánt ruházati cikkeit is, amelyek a Baikal vadászpuskamárka neve alatt fognak futni.

A Kalasnyikov nem az első a maga nemében azzal, hogy a divat világába próbál betörni. Az orosz fegyveripar szereplői közül a páncélozott harcjárműveket gyártó Nyizsnij Tagil-i Uralvagonzavod robbant be elsőként a divat világába azzal, hogy UVZ márkájú pólókat, sapkákat, dzsekiket és cipőket dobott piacra. A Vojentorg katonai ruházati kereskedelmi vállalat pedig Armija Rossziji néven nyitott a katonai szolgálatot népszerűsítő és a hazafias szellemet erősíteni kívánó viseleteket áruló bolthálózatot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pegazus_a_borbarat, 2016.08.20 22:07

Csak egy apró észrevétel: az EU-Oroszország szankcióháború, a médiából ismerhető részletek szerint, a következőkből állt:

1. Az EU megtiltotta gépek, műszaki cikkek, fegyverek exportját Oroszországba, abból kiindulva, hogy a fejlett technikát az oroszok náluk szerzik be;

2. Az oroszok, erre válaszul, embargót hirdettek az EU-ból behozott élelmiszerekre, mezőgazdasági termékekre.

Namost hogyan és miért érinti ez a Kalasnyikov céget, amely nem importál, hanem exportál, orosz technikát, gépeket, fegyvereket, Nyugatra? Lehet hogy nem mindent tudunk? Lehet - ezek után - hogy az a "nyugati csúcstechnika" (fegyverek) nem is nyugati volt, hanem orosz, amelyet eddig éppenhogy az oroszok adtak a Nyugatnak, most pedig felmondtak, "legyetek csak golyófogók!" felkiáltással? Mert a fenti cikk erre enged következtetni...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html