Veszélyezteti a lengyel bankrendszert a magyar példa

Jelentősen romlott a lengyel bankszektor ellenálló képessége a sokkokra, elsősorban a pótlólag rájuk róni tervezett közterhek miatt.
Barabás T. János, 2016. február 12. péntek, 09:40
Fotó: Reuters

A lengyel jegybank (NBP) alapszabályának megfelelően nyilvánosságra hozta félévente esedékes jelentését az ország pénzügyi szektoráról, elsősorban az annak stabilitását fenyegető veszélyekről. A most megjelentetett megállapítja, hogy a lengyel pénzrendszer stabil, de figyelmeztet, hogy a tavaly júliusi óta új veszélyek jelentek meg.

Az NBP szerint ezek közül a legsúlyosabb annak az elnöki rendeletnek a bevezetése volna, amely lehetővé tenné a devizahitelek zlotyra történő átváltását. A bank szakértői szerint erre sem a bankoknak, sem az egész gazdaságnak nem telik, és jelenlegi formájában bevezetése komolyan megrendítené a pénzügyi rendszer stabilitását. Egyedül a bankszektornak 44 milliárd zlotyba kerülne (mintegy 3500 milliárd forint), számos pénzintézetet téve veszteségessé. És ez még csak a közvetlen költsége lenne, nem számítva a társasági adóbevételek és a bankadó csökkenését, a zloty árfolyamának esését,

Lengyelország és bankjai hitelminősítése leromlásának kockázatát s ezzel az államadósság-szolgálat költségének megugrását. A Gazeta Wyborcza szerint azonban egyelőre még nem dőlt el a törvény sorsa, a szejm még megmentheti a helyzetet.

A jegybank negatívan értékelte a tervezett bankadó bevezetését is, amiből évi 4-5 milliárd zlotys bevételt remél az új kormány. Azonban ez csökkentené a bankok nyereségét, ami visszafogná hitelkihelyezéseiket, s az egész folyamat az ráadásul a leggyengébb bankokat sújtaná elsősorban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.02.12 09:49

Hülyeség, látják, hogy nálunk is milyen gazdagság keletkezett belőle!

Az MNB-nél...

Sajnos, de hát erről annyit nem kell beszélni, elég olyan hiteles van, aki a nagy megmentés után, amikor átvette tőle az Állam (!!!!óh, igen! ) a lakását, nem tudta a törlesztést tovább folytatni.

S most nem a bűnös, gonosz, szemérmetlen és aljas bankok, hanem az Állam ( igen, a Mi Szeretett Államunk ! ) mondta fel a szerződéseiket.

Nem ezt vártuk az Államtól.

Szóval, lengyelek, előre!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html