Milliárdos belvárosi ingatlanüzlet - gazdát cserélt a Párizsi udvar is

Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe kerültek az SCD értékes budapesti ingatlanai.
Szakonyi Péter, 2012. március 6. kedd, 11:55
Fotó: Napi.hu

Az ingatlanfejlesztő cég tavaly már eladni kényszerült  teljes balatoni portfolióját, a most aláírt szerződés értelmében pedig az értékes budapesti fejlesztéseit és épületeit is értékesítette.  A tranzakcióról - amelyről már hetek óta keringtek pletykák a hazai ingatlanos körökben - Jászai Gellért, az SCD többségi tulajdonosa közleményében elmondta, hogy az ingatlanfejlesztési piac jövedelmezőségi kilátásai, az egyre mélyülő európai válság és a bankok hitelezési aktivitásának további csökkenése miatt döntött úgy, hogy értékesíti budapesti ingatlanait, illetve fejlesztés előtt álló projektjeit.

Naponta dőlnek meg az ingatlanpiac korábban megingathatatlannak tűnő fundamentumai. A mai helyzetben ezért két lehetőség közül kellett választanunk. Az első, hogy további befektetésekkel a megváltozott környezetben is eredményes üzemméretet és portfóliót alakítunk ki. A második, hogy eladjuk valakinek ezt a kiemelkedő színvonalú ingatlancsomagot, aki vélhetően hasonló megfontolások alapján vásárolja meg azt." - indokolta az eladásról szóló döntését az üzletember.

Az SCD-Nobilis adásvétel érinti többek között a II. kerületi Akadémia Park beruházást és a már elkészült Officium Irodaházat, a szintén II. kerületi Hárshegy utcai 2 hektáros telket, de az ügylettel Nobilis több értékes V. kerületi ingatlanhoz is jut. A tranzakcióval a vevőhöz kerül a déli Klotild Palota, a Párizsi udvar, valamint a Szent István tér 15. alatti ingatlanok vásárlási joga is. Nobilis Kristóf - aki többek közt a  tőzsdén jegyzett Budapesti Ingatlanfejlesztési és  Hasznosítási Zrt. (BIF) résztulajdonosa -  megerősítette a tranzakció tényét, de nem kívánt a további részletekről nyilatkozni.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2012.03.06 14:28

De komolyra fordítva - nincs esélyed a mai Magyarországon, a piacot már felosztották
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2012.03.06 14:27

@RealMan:
Persze ezek csak feltételezések..:o)..bármilyen hasonlóság bármilyen politikai szereplővel kapcsolatban csak a véletlen műve lehet..:ooooo))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2012.03.06 14:26

@ddd:
Ne hallgass senkire, csak be kell lépned az "egyik" pártba és elvégezni azt amire megkérnek...és dől a pénz hozzád anélkül, hogy rendelkeztél volna valaha is anyagiakkal...ennyi és nem több...ja! és még valaki, csak akkor van ilyen lehetőséged, ha "kitűnő vérvonallal rendelkezel"...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.06 14:05

Magának javasolnám, hogy konzultáljon egy jeles szakemberrel, a neve: Bertold Brecht.

Ő kitűnően ismeri a lehetőségeket.

DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.06 13:59

@ddd: DDD - forduljon szakértőhöz! DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html