A Spotify elérte az ötvenmillió előfizetőt - és veszteséges

A Spotify bejelentette, hogy előfizetőinek a száma meghaladta az 50 milliót, ezzel tovább növelte előnyét a streaming zenepiacon. A második Apple Music nagyjából 20 millió fizető felhasználót tudott eddig gyűjteni - írta az InfoRádió.
Domokos László, 2017. március 5. vasárnap, 13:58
Fotó: Stockfresh

A Spotify növekedése látványos: a kilenc éve működő, stockholmi központú zeneszolgáltató 2015 júniusában érte el a 20 milliós határt, 2016 márciusában a 30 millióst, és tavaly szeptemberben a 40 millióst. Így a tempó most egy kicsit lassult, de így is látványos.

Egyelőre úgy tűnik, tévesek voltak a jóslatok, amelyek a streamingpiac telítődését vetítették előre. A Spotify a személyre szabható szolgáltatásaival - és az olcsó áraival - hűséges felhasználói kört tudott kiépíteni - írta a portál.

A cég értékét 8,5 milliárd dollárra becsülik, csakhogy a hatalmas növekedés dacára még mindig veszteséges. Az utolsó nyilvános mérlege szerint 2015-ben 2,18 milliárd dolláros bevétel mellett 194 millió dolláros deficitet kellett elkönyvelnie. Az ok egyszerű: drágák a jogdíjak és alacsonyak az előfizetési díjak.

A 30 millió zeneszámból álló kínálat fenntartása és bővítése költséges, a cég kiadásainak több mint 80 százalékát költi el a lemezkiadóknál. Most épp az okoz bizonytalan helyzetet, hogy a három legnagyobb kiadóval nem tudott még hosszú távú megállapodást kötni, miközben ez alapfeltétele lenne a tőzsdére lépéshez, amelyet a további fejlődés érdekében már régen meg kellett volna lépnie a vezetésnek.

A költségekkel egyelőre nem tud lépést tartani a bevételi oldal: a havonta nagyjából tíz dollárt fizető prémiumfelhasználóktól eredő pénz és az ingyenes zenehallgatóknak lejátszott hirdetések sem elegendők a nyereséges működéshez. A felhasználói kör viszont épp fordított: nagyjából a Spotify-hallgatók 30 százaléka fizet a szolgáltatásért, a többség ingyenesen használja, és inkább meghallgatja a számok között lejátszott reklámokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK