Microsoft-botrány: szerződéseket kért be az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya egy levélben arra kérte az Esterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatóját, hogy legkésőbb augusztus 26-ig küldje meg “a Microsoft vagy azzal egyenértékű szoftverlicencek és kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére megkötött közbeszerzési szerződéseket, és azok előkészítő iratanyagát is a Fővárosi Főügyészségnek” - számolt be az Atv.hu.
Domokos László, 2019. augusztus 22. csütörtök, 14:15
Fotó: AFP

Levelet írt Nemesánszky Gábor osztályvezető ügyész az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatójának, Sipos Imrének, melyben tájékoztatja: közérdekű bejelentés alapján a Fővárosi Főügyészség eljárást folytat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által 2013. szeptember 23-án KM0101SLIC13 azonosító számon megkötött keretmegállapodás alapján megvalósult egyes közbeszerzések törvényessége tárgyában.

Az Atv.hu-hoz is eljutott levelében az ügyész - az ügyészi törvényességi ellenőrzési eljárás lefolytatása érdekében - azt kéri, hogy az OFI, valamint hét beszállító cég között 2014. július 29-én megkötött szállítási szerződést, valamint további egy beszállítóval 2014. november 4-én megkötött kettő darab szállítási szerződést, öt beszállítóval 2015. szeptember 1-jén megkötött vállalkozási szerződést, továbbá egy beszállítóval 2015. szeptember 7-én megkötött vállalkozási szerződést - de a szerződéskötéseket előkészítő teljes iratanyagot is - legkésőbb 2019. augusztus 26-áig a Fővárosi Főügyészség Közigazgatási Jogi Osztályának (elektronikus úton vagy papír alapon) küldjék meg.

Nemesánszky Gábor osztályvezető ügyész ezen túlmenően kéri azt is, hogy "a fent nem szereplő, de a KM0101SLIC13 azonosító számon megkötött keretmegállapodás alapján "Microsoft vagy azzal egyenértékű szoftverlicencek és kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére megkötött további közbeszerzési szerződéseket és azok előkészítő iratanyagát is szíveskedjék megküldeni a Fővárosi Főügyészségnek" - írta levelében.

A Microsoft magyarországi leányának állami szervekkel kötött szerződései miatt az USA Igazságügyi Minisztériuma és az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) is nyomozott. Az utóbbi mjelentlése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az OFI is érintettek voltak a Microsoft (magyarországi vesztegetési ügyében. Az amerikai céget csak az itteni korrupciógyanús ügyletei miatt büntették meg júliusban 8,75 millió dollárra (2,5 milliárd forintra) abban a megállapodásban, amelyet a hatóságokkal kötöttek, vállalva, hogy globálisan megváltoztatják a közigazgatási szoftverértékesítési eljárásukat.

Az ügyben az Európai Unió Csaláselleni Hivatala (OLAF) is vizsgálatot indított. A magyar hatóságok ugyanakkor azt közölték, nincs tudomásuk arról, hogy bűncselekmény történt volna, ezért nem nyomoznak.

HOZZÁSZÓLÁSOK