Az uniós tagállamok pénteken megállapodásra jutottak, amelynek értelmében az adócsalás elleni küzdelemért felelős hatóságok hozzáférhetnek majd az online vásárlásokra vonatkozó adatokhoz, ami megkönnyíti az ágazatban elkövetett, az EU-ban évente mintegy 5 milliárd euróra becsült áfacsalások elleni küzdelmet. Mindemellett a megállapodás elősegíti a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését is - idézi a sajtóközleményt az MTI.

Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az Európai Bizottság az elmúlt öt évben figyelemre méltó eredményeket ért el az uniós áfarendszer egyszerűsítését illetően, ezáltal csökkentve a csalás lehetőségét és könnyítve a jogszerűen tevékenykedő vállalkozások terheit.

QP | Quality Placement

"A tagállamok egyértelműen azonos álláspontot képviselnek e célokat illetően, és remélem, hogy ez a lendület a rendszer alapját képező jogszabályok nagyszabású reformjához vezethet" - nyilatkozta Moscovici.

Az uniós pénzügyminiszterek korábbi megállapítása szerint az utóbbi évek nagyarányú áfakiesése arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió áfaszabályait teljes körűen meg kell reformálni, és a tagállamoknak szorosabban együtt kell működniük az áfacsalás visszaszorítása és a jogszerű üzleti és kereskedelmi tevékenységek megkönnyítése érdekében.