Az Egyesült Államok kormánya még augusztus elején, egy szeptemberben életbe lépő rendelettel tiltotta meg állampolgárainak a kínai cég videómegosztó alkalmazásának használatát, mivel az álláspontjuk szerint több százmillió amerikairól gyűjt információkat és azokat a kínai kommunista párt rendelkezésére bocsátja.

Elhalasztottam a tárgyalásokat Kínával. Nem akarok foglalkozni velük azok után, amit velünk és a világgal tettek. Amit Kína tett a világgal, azt korábban el sem tudtuk képzelni. Meg kellett volna állítaniuk, hogy eljusson Kínába, tehát valóban töröltem a megbeszéléseket - mondta Donald Trump amerikai elnök a két ország közti feszültség kapcsán.

A kínai kormány már a rendelet kihirdetésekor is hevesen tiltakozott, ezúttal pedig politikai manipulációnak nevezve azt - írta az Euronews.