A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 148,93 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 48 461,47 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2398 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,48 százalékkal 16 750 forintra erősödött, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 424 forint volt, forgalma 211,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,22 százalékkal 7920 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3781,28 ponton zárt pénteken, ez 13,62 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zártak a főbb európai piacok

A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,36 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,12 százalékkal erősödött, ugyanakkor a párizsi CAC-40 mutató 0,13 százalékkal gyengült csütörtöki záróértékéhez képest - írja az MTI.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,04 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

Az európai tőzsdezáráskor, 17.30-kor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,70 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,28 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,01 százalékos erősödést jelzett.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 27 cent (0,34 százalék) emelkedéssel, 75,83 dolláron állt.

Az arany ára unciánként 0,27 százalékkal (4,75 dollárral) 1781,55 dollárra nőtt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró 1,1944 dolláron állt 17.30 órakor a reggeli 1,1940 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!