Amerika sem maradt ki az esésből

Gyengültek csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
MTI, 2016. augusztus 25. csütörtök, 23:15
Fotó: Reuters

A Dow Jones indexe 0,17 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,13 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,11 százalékkal gyengült csütörtökön. Napközben ingadoztak az árfolyamindexek.

A piacnak a jelek szerint nincs kellő lendülete ahhoz, hogy határozott irányt vegyen Janet Yellen Fed-elnök pénteki beszéde előtt, amelyet a világ vezető jegybankárainak Jackson Hole-ban rendezett évi rendes találkozóján mond majd el.

A Fed illetékesei az utóbbi időkben "héja" nyilatkozatokkal készítették fel a piacokat egy küszöbön álló kamatemelésre. A Kansas City Fed elnöke például kijelentette, hogy már "ideje lenne lépni". A szeptemberi kamatemelésnek a FedWatch által adott esély rögtön 24 százalékra emelkedett 18 százalékról, a decemberi kamatemelés esélye pedig maradt 55 százalék.

Az olaj ára az előző napi esés után emelkedő tendenciát vett fel Irán együttműködési szándékának köszönhetően a termelés esetleges korlátozásában. Az OPEC tagországok és a szervezeten kívüli olajtermelők szeptemberben tartanak informális megbeszélést az olajpiaci helyzet és a termeléskorlátozás lehetőségeinek megvitatására. Az iráni olajminiszter csütörtökön jelezte, hogy országa kész részt venni a találkozón. Ugyanakkor piaci jelentések érkeztek arról is, hogy augusztusban napi 3,85 millió hordónál megtorpant Irán olajtermelésének a növekedése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK