Áprilisban új csúcs dőlt meg a BÉT-en

Megdöntötte korábbi csúcsát a BUX áprilisban, az index 41 684 pontról 42 520 pontig emelkedett, de 43 500 pont fölött is járt, elérve mindenkori legmagasabb értékét - tájékoztatta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-t.
Szabó Dániel, 2019. május 2. csütörtök, 13:13
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A közlemény szerint az emelkedést segítette a világon uralkodó jó tőzsdei hangulat, a főbb indexek Amerikában is elérték tavaly ősszel felállított örökös csúcsaikat, de Európában is erős hónapot zártak a börzék. A magyar részvénypiac forgalma 159,3 milliárd forint volt áprilisban a márciusi 282,8 milliárd után, a napi átlagforgalom 7,96 milliárd forintot ért el az előző havi 14,1 milliárd után.

A vezető részvények közül az OTP 65,7 milliárdos forgalom mellett 1,6 százalékkal 12 800 forintig drágult. A papír áprilisban többször megdöntötte a legmagasabb értékét, 13 250 forinton is járt.

A Mol 30 milliárd forintos forgalom mellett 1,2 százalékkal került feljebb 3316 forintig, a papír 12 éves csúcsán is járt.

Sokat erősödött a Richter, 5,8 százalékkal magasabban, 5715 forinton zárta a hónapot, 28,5 milliárd forintos forgalom mellett.

A blue chipek közül egyedül az 5,1 milliárd forintos forgalmú Magyar Telekom teljesített gyengébben, 1,5 százalékot gyengült a részvény, záróára 455 forint lett.

A kisebb papírok közül ismét a 4iG informatikai cég emelkedett ki forgalmával, megelőzve a Telekomot: az összforgalom 6,8 százalékát adta. Ára 5,72 százalékkal emelkedett 4290 forintig, miközben a társaság bejelentette, hogy a részvényeket felaprózzák, egy részvényes öt új részvényt fog kapni.

A legnagyobb áremelkedést az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. produkálta, igaz, csak 90 milliós forgalom mellett: 66,7 százalékkal 2500 forintig emelkedett a papír.

A brókercégek listáját ismét a Wood vezette 70,1 milliárd forintos duplikált forgalommal, második helyen végzett a Concorde 69,2 milliárddal, harmadik lett az Erste 59,5 milliárddal - közölte a BÉT.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK