Kocsis Márió az MTI-nek elmondta: az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező aggodalmak határozzák meg a hangulatot, a kockázatkerülés lesz a jellemző a két ország közötti feszültségek fokozódása miatt.
Az a hír, miszerint a jövő évre csúszhat át az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás aláírása, profitrealizálást hozott a piacokra, az ázsiai piacok gyengélkednek - tette hozzá a szakértő.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,12 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 43 938,90 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt.
A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3006 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,43 százalékkal 14 150 forintra nőtt, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,45 százalékkal 439 forintra gyengült, forgalma 72,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,77 százalékkal 5895 forintra emelkedett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Rozsdatemető lesz Magyarország? Júliustól koncesszióba kerül a fémhulladékok leadása

Leszakadt a híd, Gyula harmadfokú készültségben

Ukrajnában mérni kezdték a háttérsugárzást Kárpátalján

A senki földjén landolt a Wizz Air gépe, a pilóta sem ismerte az úti célt

Hétvégén megbénulhat a főváros közlekedése
