A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Mol esett.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a nap meghatározó eseménye az Európai Központi Bank (ECB) kamatdöntő ülése, Mario Draghi elnök beszéde volt. Az ECB csütörtökön csökkentette a betéti kamatokat, emellett bejelentették, hogy havi 20 milliárd euró értékben állampapírokat fog vásárolni.

A bejelentést vegyesen fogadták a piacok, elég "nagy csapkodás" volt, iránykeresés volt jellemző Európában is. Az amerikai piacok emelkedéssel nyitottak, és a BÉT zárása előtt is pozitív tartományban voltak. A magyar tőzsde csütörtökön is alulteljesítette a nemzetközi részvényindexeket.

A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2890 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,39 százalékkal 12 630 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 421,50 forintot ért, forgalma 258,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 20 forinttal, 0,41 százalékkal 4820 forintra gyengültek, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4289,77 ponton zárt csütörtökön, ez 27,86 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!