Rekorddal zárt Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 467,65 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 42 693,52 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. Európa vezető indexei, London kivételével erősödni tudtak - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2019. április 11. csütörtök, 17:34
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az európai piacokhoz hasonlóan mérsékelt emelkedéssel zárt a BUX, amely nap közben a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozgott - közölte Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-vel.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP és a Richter teljesített jól, a bank papír ismét megközelítette 13 120 forintnál húzódó történelmi csúcsát.

A bluechipek indexe így alakult:

 

  • A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3278 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,11 százalékkal 13 090 forintra erősödött, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott 470 forintot ért, forgalma 132,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,54 százalékkal 5600 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4409,90 ponton zárt csütörtökön, ez 25,72 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Európában is kizöldült minden

A kezdéshez hasonlóan nyereséggel fejezték be London kivételével a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az európai kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,14 és 0,13 százalék nyereséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,40 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.

A még nem hivatalos záróadatok szerint Londonban 0,10 százalékkal csökkent a kereskedés végére az FTSE-100 index. Frankfurtban 0,36 százalékkal zárt magasabban a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 0,74 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,26 százalékkal, Madridban 0,56 százalékkal erősödött zárásra a tőzsdeindex.

Az emelkedés élvonalában a turisztikai cégek és légitársaságok papírjai voltak a Brexit elhalasztásának köszönhetően. A turisztikai és szabadidő ágazat mutatója egy százalékkal emelkedett. A TUI részvénye közel nyolc százalékkal, az IAG légitársaság részvénye öt és fél százalékkal, az easyJet részvénye kilenc százalékkal erősödött.

Az olajár csökkent, a Brent 0,54 százalékkal hordónként 71,34 dollárra, a WTI 1,33 százalékkal 63,77 dollárra. Az olajárat az amerikai nyersolajkészletek emelkedése nyomta le, de így is öt havi csúcs közelében tartózkodnak az OPEC termeléskorlátozásának köszönhetően.

Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1269 dolláron, az arany ára 1,21 százalékkal unciánként 1298,05 dollárra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK