A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest - összesített az MTI.

A távol-keleti tőzsdék jelentős eséssel indították az évet, amely az európai piacokra is hatással volt. A hangulat napközben megfordult, így a BUX emelkedéssel zárt és a blue chipek is erősödtek az év első kereskedési napján - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.

A magyar részvényindex mellett emelkedett a varsói index, a nyugat-európai indexek is ledolgozták a nap elején tapasztalt esésüket, a párizsi index kivételével. Az amerikai piacon is hasonló tendenciák láthatók, a délutáni nyitáskor mintegy 1,5 százalékos mínuszban tartózkodtak az indexek, amelyek ledolgozták a kezdeti esést - tette hozzá a szakértő.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek szintén azt emelte ki, hogy az év első kereskedési napja vegyesen alakult, a reggeli mínuszok után jelentős pluszban zárt a BUX. A kereskedést segítette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt a magyar munkanélküliséggel kapcsolatos pozitív adat. A kedvező régiós hangulatnak köszönhetően a vezető részvények is jól teljesítettek.

A Mol 18 forinttal, 0,58 százalékkal 3096 forintra erősödött, 881,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 2,21 százalékkal 11 540 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 441 forintra emelkedett, forgalma 217,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,39 százalékkal 5560 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 879,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3852,70 ponton zárt szerdán, ez 79,71 pontos, 2,11 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok

Gyenge kezdést követően vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE100 index 0,09 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékos emelkedéssel, a párizsi CAC-40 mutató 0,87 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot - írta az MTI. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,27 százalékos mínusszal zárta a kereskedést.

A befektetői kockázatvállalási hajlandóságot az is visszavetette, hogy decemberben tovább csökkent és 2016 eleje óta a leggyengébb teljesítményt nyújtotta az euróövezeti feldolgozóipar a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérése alapján.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,23 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,06 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,15 százalék emelkedést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2 dollár 14 cent (3,98 százalék) plusszal, 55,94 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,46 százalékkal, 5,85 dollárral 1287,15 dollárra emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1347 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1366 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!