Az OTP történelmi csúcsot állított fel

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,65 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 40 945,47 ponton zárt kedden - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. december 4. kedd, 19:40
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 15,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 csatornán elmondta, a BUX-index továbbra is felülteljesítő a nyugat-európai és az amerikai piacokhoz képest. A vezető részvények közül a Richter volt az éllovas közel 2 százalékos emelkedésével. A több mint 0,9 százalékkal erősödő OTP pedig 11 810 forinttal új történelmi csúcsot állított fel, ami kifejezetten pozitív folytatást vetít előre.

A Mollal kapcsolatban kiemelte, hogy hétfőn este fontos hírek érkeztek, a novemberi finomítói marzsok rendkívül jók lettek, emellett a régóta "szenvedő" petrolkémiai marzsok is. Ez az olajpapír keddi árfolyammozgásában még nem látszott: mínuszban indította a napot, végül fél százalékos pluszban zárt, amivel a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a négy nagy blue chip közül.

A Magyar Telekommal kapcsolatban a kereskedés vége felé érkezett fontos hír, miszerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jövő évi vártnál korábban, illetve a vártnál alacsonyabb összegért hosszabbította meg a vállalat kulcsfontosságú frekvenciahasználati jogosultságát, ami a fair értékben 10-20-30 forintos emelkedést is okozhat - mondta a részvényelemző.

A Mol 16 forinttal, 0,50 százalékkal 3206 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,94 százalékkal 11 810 forintra nőtt, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 454 forintra emelkedett, forgalma 504,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 110 forinttal, 1,95 százalékkal 5760 forintra nőtt, forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK