Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint BUX nem teljesített rosszul, az európai részvényindexek hasonlóan zártak,

a figyelem most főképp az OTP-re irányul a szerdán megjelenő beszámoló miatt, és bár az elemzők jó eredményeket várnak, a befektetők egy része a csaknem 2 hete tartó erősödés miatt mégis inkább megvált a bank részvényeitől az első negyedéves közzétételt megelőzően

– magyarázta Varga Zoltán az OTP gyengülését.

 A Mol 30 forinttal, 1,08 százalékkal 2796 forintra erősödött, 918,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 1,03 százalékkal 11 080 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 21,5 forinttal, 4,91 százalékkal 416,50 forintra esett, forgalma 364,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 0,90 százalékkal 8415 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3380,11 ponton zárt kedden, ez 17,32 pontos, 0,51 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Megállt az olaj drágulása

Többnyire mínuszban kezdtek az európai tőzsdék, a BUX is csökkent nyitáskor. Bővebben>>>

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!