Vörösbe fordulhat Európa

Enyhe mínuszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán. A befektetők az európai és a brit inflációs adatokat várják, emellett továbbra is a brexit áll a figyelem középpontjában.
Domokos László, 2019. szeptember 18. szerda, 08:03
Fotó: Reuters

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,14 százalék, a frankfurti DAX-30 index 0,04 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,1 százalék körüli csökkenéssel indíthatja a kereskedést - írta az MTI.

A nap leginkább várt eseménye azonban az amerikai kamatdöntés. A Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának döntését közép-európai idő szerint este nyolc órakor teszik közzé. A várakozások szerint a testület 25 bázisponttal csökkenti az irányadó kamatsávot, immár második alkalommal az idei évben. A kamatdöntésre várakozva Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés.

Tokióban 0,11 százalékos, Sydneyben pedig 0,24 százalékos mínuszban, míg Szöulban 0,44 százalékos pluszban állt az irányadó index záráshoz közeledve. A sanghaji tőzsde fő mutatója 0,32 százalékos, a sencseni pedig 0,14 százalékos nyereségben állt zárás előtt másfél órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,13 százalékos mínuszban állt az irányadó index. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,08 százalékkal 511,16 pontra nőtt.

Az olajpiacon megnyugodtak a kedélyek, miután Szaúd-Arábia jelezte, hogy az olajlétesítményei ellen a hét végén elkövetett dróntámadás okozta károkat pár héten belül helyrehozza és a hónap végére teljesen helyreállítja kitermelését.

Az olajsokktól való félelmek enyhülésére a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen esett kedden. Az ázsiai kereskedésben szerdán folytatódott a csökkenő trend. Közép-európai idő szerint fél nyolckor a legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,03 százalékos mínuszban, 64,53 dolláron, míg a WTI 0,30 százalékos veszteségben, 58,92 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,20 százalékkal, 1510,35 dollárra csökkent.

Kedden vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,01 százalékkal, a DAX-30 index pedig 0,06 százalékkal csökkent, míg a párizsi CAC-40 index 0,24 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,76 százalékkal, Madridban pedig 0,53 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,05 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,05 ponttal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,08 százalékkal nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK