A Citigroup összesített bevétele 17,88 milliárd dollár volt, ez 30 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az egyszeri kiadásokat nem számítva a bevétel 18,22 milliárd dollárt tett ki, ez azonban 4,9 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi azonos adat. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők 18,62 milliárd dolláros korrigált bevételt vártak.

A Citigroup nyeresége idén 3,23 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 468 millió dollárhoz képest, de előző évben csak azért volt ilyen alacsony a nyereség, mert egyszeri veszteségeket kellett elkönyvelni a Morgan Stanley brókercégben birtokolt tulajdonosi hányad eladása miatt. A korrigált adatok alapján az egy részvényre jutó nyereség így nem is növekedett, hanem csökkent, 1,06 dollárról 1,02 dollárra.

Michael Corbat vezérigazgató közleménye szerint a cég viszonylag jól teljesített a mostani kedvezőtlen piaci környezetben. A bevételeket befolyásoló több tényezőre nincs hatásuk, Corbat szerint a kiadásaikat tudják kontrollálni, és a vezérigazgató elégedett volt az elmúlt egy évben elért hatékonyságnöveléssel és költségcsökkentéssel is.

A Citigoup működési költségei 3,6 százalékkal csökkentek éves és 4 százalékkal negyedéves alapon, összesen 11,66 milliárd dollárt tettek ki a harmadik negyedévben. A legnagyobb költségcsökkentésre a jelzáloghitelezési üzletágban került sor, itt ezer ember elbocsátását tervezik.

A banknál különösen a rögzített kamatozású értékpapírok üzletágának nyeresége csökkent. Éves bázisú alapon a nyereség 26 százalékkal, a második negyedévhez képest 17 százalékkal esett vissza. Ez nem egyedi jelenség a pénzügyi szektorban, de nagyobb arányú esés volt, mint a riválisoké.

Az értékpapírok kereskedelméből és a banki tevékenységből összesen 5,08 milliárd dollár bevétele volt a Citigroupnak. A tisztán részvénykereskedelemből származó bevétel az előző évhez képest 36 százalékkal nőtt, de negyedéves alapon 25 százalékkal csökkent.

A New York-i tőzsdén a kereskedés keddi kezdete előtt a Citigroup papírjai 1 százalékot gyengültek, a részvények árfolyama 49,10 dolláron állt a rossz negyedéves jelentés miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!