Az euró és a dollár jegyzése gyakorlatilag nem változott a nap folyamán, a kora reggeli 357,61 forint után az eurót este fél hétkor 357,62 forinton jegyezték. A dollárt pedig 302,13 után 302,12 forinton. A svájci frank jegyzése kissé feljebb ment, reggel 332,11 forinton, kora este pedig 332,34 forinton állt.

A forint a héten az euróval és a dollárral szemben egyaránt 0,6 százalékkal erősödött, a svájci frankkal szemben pedig 0,1 százalékkal emelkedett az árfolyama.

A forint erősödése mögött elsősorban az áll, hogy a Magyar Nemzeti Bank kedden visszavonta a koronavírus-járvány miatt hozott szigorításait és devizalikviditást nyújtó swap eszközzel egészítette ki monetáris politikai eszköztárát. A forint ezt követően erősödésnek indult, és az euróval szemben a múlt héten elért öt havi mélypontjához képest szerda estére már bő fél százalékkal erősödött az MTI szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!