Nem tudta kivonni magát az év eleji tőzsdei áresésekből a magyar részvénypiac és a régió sem, legalábbis, ha a befektetői várakozásokat nézzük. A német ZEW intézet és az Erste Bank közös felmérése szerint a megkérdezettek már csak 50 százaléka vár áremelkedést a BUX indextől a következő hat hónap során, decemberben még 68,2 százalékos volt ez az arány. Eközben az árcsökkenést várók aránya több, mint 10 százalékponttal 33,3 százalékosra emelkedett.

A felmérés bull/bear hányadosa így 1,5-re csökkent, ilyen, vagy ehhez hasonlóan alacsony értékre utoljára 2014 novemberében volt példa. 2015 során hónapról hónapra az emelkedést várók aránya több mint kétszerese volt a csökkenésre számítókénak. Az ellentét analízisben hívők szerint egyébként elvileg a pesszimistább hangulat elvileg jó lehet az árfolyamoknak, azonban ebben a felmérésben ez az összefüggés viszonylag ritkán érvényesül, s igazán szélsőségesnek még nem lehet nevezni a pesszimizmust. Volt már ugyanis a felmérés történetében 1 alatti értékekre is példa.

BUX és hangulat
Kép: Napi.hu

A forint év eleji gyengülése, majd az elmúlt napokban bekövetkezett emelkedése egyelőre nem nagyon hagyott nyomot a szakértők véleményén. Most 2 százalékponttal nőtt a különbség a féléves időtávon forintgyengülést várók javára, a szakértők nettó 25 százaléka szerint a magyar deviza gyengébb lesz fél év múlva az euróhoz képest, mint jelenleg. A régiós devizák közül igazán a román lej és a horvát kuna megítélése volt kedvező, míg a török lírától nagyon sokan (nettó 66 százalék) vár további gyengülést.

Kedvezőbb kilátások

A magyar gazdaság megítélése viszont az általános trenddel szembemenve javult a hónap során. Most már a többség szerint az jónak tekinthető, az 54 megkérdezett nettó 9,6 százaléka gondolta így, decemberben még a kedvezőtlen válaszok voltak többségben. A magyaron kívül még a horvát gazdaság megítélése került a pozitív tartományba.

Meglepő módon a kilátások is javultak (az aktuális helyzetre és a kilátásokra vonatkozó válaszok gyakrabban mozognak ellentétes irányban), azonban még mindig a helyzet romlását valószínűsítők vannak többségben. Nettó 9,6 százalék szerint lesz fél év múlva rosszabb helyzetben a magyar gazdaság, mint jelenleg. Ebből a szempontból nálunk csak a lengyelek és a törökök megítélése rosszabb.

Az inflációs várakozások az egész régióra hasonló képet mutatnak. A megkérdezettek többsége szerint fél éves távon annak üteme emelkedhet, azonban már kevesebben várják ezt, mint decemberben. A Magyarországra vonatkozó nettó közel 43 százalékos érték 15 százalékpontos csökkenést takar decemberhez képest.

A hozamvárakozások tekintetében sincs nagy változás. A rövidebb hozamok abszolút értékben csökkenni fognak a többség szerint, azonban az euróhozamokhoz képest emelkedhetnek. A hosszabb futamidejű forintkamatok tekintetében relatív és abszolút értékben is emelkedésre számít a piac.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!