Enyhén emelkedett Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,39 százalékkal süllyedt, 1495,14 ponton zárt csütörtökön, 9,25 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
MTI-Eco, 2015. november 5. csütörtök, 19:01
Fotó: Reuters

A legnagyobb euróövezeti fő mutatókat pozitív területen tartották a csütörtökön megjelent, biztató vállalati eredmények, és az Európai Központi Bank decemberre várt további enyhítéséhez fűzött remények. A pozitív hangulatot némileg ellensúlyozták az euróövezeti kiskereskedelem és a német feldolgozóipari megrendelések szeptemberi eséséről érkezett váratlan adatok.

Törvényhozási meghallgatásán az amerikai jegybank (Fed) elnöke "élő lehetőségnek" nevezte az esetleges kamatemelést decemberben. Ennek hatását az amerikai munkanélküliség múlt heti, jelentős növekedéséről közölt adatok nem semlegesíthették.

A londoni piacot és az európai gyűjtőmutatót lefelé szorították az olaj- és a nyersanyagipari részvények, mert ezekben a befektetők nem bíznak az utóbbi napokban fölerősödött dollár miatt.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,75 százalékos romlással 6364,90 ponton zárt, 3,06 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,39 százalékos többlettel 10 887,74 ponton végzett, 11,04 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.

Párizsban a CAC-40 0,64 százalékkal 4980,04 pontra erősödött, 16,55 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 0,43 százalékot nyert. A milánói FTSE MIB-40 és a madridi IBEX-35 egyformán 0,40 százalékot, az athéni ASE 3,10 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 1,06 százalékkal 2041,24 pontra fogyott, de a Mol 1,44 százalékkal 180,05 zlotyra drágult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,01 százalékkal volt az előző záróértéke fölött, de az S&P 500-as 0,06 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,31 százalékkal lejjebb került.

Az euró, 1,09 dollár alatt, 0,08 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint szerda este, majdnem 1,5 százalékos háromnapi visszaesés után. Svájci frankban, 1,08 frank felett, 0,34 százalékkal került többe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 48,38 dollár volt, 20 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 5,00 dollárral 455,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0163 dollárral 1,3756 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1106,65 dollár volt a szerda esti 1114,35 dollár után azonnali szállításra Londonban.



Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK