Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 22 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 51 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 29 ponttal emelkedhet a nyitásban az előző napi erős veszteségek után.

A jelek szerint a befektetők már túlléptek a pótvámok megemelésének kérdésén, amelyet már be is áraztak a piacok, és bátorító fejleménynek tekintik, hogy pénteken Washingtonban folytatódnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások. Csütörtökön másfél órán keresztül egyeztettek a főtárgyalók, Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, valamint amerikai részről Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő.

Az amerikai kormányzat még egy kis extra időt vásárolt a tárgyalásokra azzal, hogy a megemelt pótvámokat csak azokra a termékekre érvényesíti, amelyeket a vonatkozó rendelet hatályba lépése után indítottak útnak Kínából. Ez azt jelenti, hogy még három-négy hétig a Csendes-óceánon keresztül érkező, már úton lévő kínai szállítmányokra még a 10 százalékos pótvámot vetik ki.

A megemelt pótvámok hatálya alá mintegy 5700 féle termék tartozik, de különösen súlyos csapást mér a fogyasztási cikkekre, ideértve a mobiltelefonokat, a ruhaféléket és a játékokat.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin emelkedtek az indexek, kivéve Tokiót, ahol a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója enyhe, 0,23 százalékos mínuszban zárt. Az ausztráliai S&P/ASX 200 0,25 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, a dél-koreai Kospi pedig 0,26 százalékos nyereségben állt a zárás előtt pár perccel. A sanghaji tőzsde 2,63 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,05 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,66 százalékkal 519,31 pontra emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett az ázsiai kereskedésben.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,58 százalékos pluszban, 70,80 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,70 százalékos nyereségben, 62,13 dolláron forgott péntek reggel.

Csütörtökön erős mínuszokban zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,87 százalékkal, 7207,41 pontra, a frankfurti DAX-index 1,69 százalékkal, 11 973,92 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,93 százalékkal, 5313,16 pontra esett. Milánóban 1,82 százalékkal, Madridban pedig 1,43 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 1,65 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,95 százalékkal esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!