A frankfurti DAX-index 0,24 százalékkal 10 693,69 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,28 százalékkal 6749,30 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,43 százalékkal 4508,55 pontra nőtt zárásra. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,48 százalékkal 3044,65 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,29 százalékkal 1336,25 pontra emelkedett.

A kötvényhozamok emelkedésével párhuzamosan folytatódott az indexek erősödése, mivel egyre jobban bíznak a befektetők abban, hogy az amerikai elnökké megválasztott Donald Trump hivatalba lépése után jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépések következnek, ami az Egyesült Államokban növekedés gyorsulását és az infláció felpörgését eredményezi. Elemzők immár 92 százalékra teszik annak esélyét, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve decemberben ismét kamatot emel.

Különösen nagy mértékben drágultak a banki szektor részvényei, miután egy sor jelentésben lehetséges fúziókról számoltak be. Az olasz UniCredit bankot a Société Générallal hozták hírbe, míg a német Commerzbank állítólag az Oldenburgische Landesbankot vásárolná fel.

A kőolaj világpiaci ára csökken, mert egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a jövő évre is áthúzódik a túlkínálat.
A nyugat-európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent könnyűolaj januári szállításra hordónként (159 liter) 43,76 dollárba került, 99 centtel, 2,21 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 1 dollár 6 centtel, 2,44 százalékkal, 42,35 dollárra süllyedt.

A nemzetközi devizapiacon egy euróért 1,0717 dollárt adtak kora este, 1,20 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A dollárindex, amely a dollár értékét tükrözi a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz képest, 1,20 százalékkal 100,18 pontra emelkedett.

Az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,72 százalékkal 1215,45 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.
A New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,05 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as 0,08 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,42 százalékos mínuszban állt a nyugat-európai tőzsdezáráskor.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!