Az Európai Bizottság az javasolja, hogy egy évvel tolják el a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv (Markets in Financial Instruments Directive, MiFiD) bevezetését, miután a végrehajtása az illetékes hatóságoknak és piaci szereplőknek rendkívüli technikai kihívást jelent. Az új határidő 2018. január 3.

A MiFID II. csomag hatékony működéséhez rendkívül komplex technikai infrastruktúra szükséges, amelyhez például az Európai Értékpapír-piaci Hatóságnak (ESMA) mintegy 300 kereskedési helyszín körülbelül 15 millió pénzügyi eszközéről kell adatokat gyűjtenie. Ehhez az ESMA-nak szorosan együtt kell működnie a nemzeti hatóságokkal és a kereskedési helyszínekkel. Az ESMA viszont arról értesítette az EB-t, hogy sem az illetékes hatóságoknak, sem a piaci résztvevőknek nincs meg az a szükséges technikai rendszere, amely 2017. január 3-ára, a MiFID II. indulásának korábban tervezett időpontjára működésre készen állna.

A határidő hosszabbítása azonban nem lesz hatással a korábban elfogadott ütemtervre, azaz a bizottság a halad tovább a jogalkotás következő szintjének végrehajtásában. A testület szerint így biztosított lehet a jogbiztonság az új rendelkezések számára is.

A MiFID az értékpapírok, a befektetési vállalatok és pénzügyi közvetítők piacát szabályozza, a javaslatcsomagot a válságra adott válaszként egy versenyképesebb és integráltabb uniós pénzügyi piac létrehozásának elősegítése a céljából alkották.

A MiFID II. biztosítja, hogy a kereskedés szabályozott platformokon történjen, szabályozza az algoritmusokon és villámgyors tranzakciókon alapuló nagy gyakoriságú kereskedést (HFT), növeli a pénzpiacok átláthatóságát és felügyeletét (beleértve a derivatívákat) és foglalkozik az áruk származékos piacán az árak volatilitásának problémájával, javítja a pénzügyi eszközök kereskedésében és klíringjében a versenyfeltételeket, a felülvizsgált MiFID szabályozás erősíti a befektetők védelmét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!