A londoni FTSE100 index 0,21 százalékos plusszal, a frankfurti DAX-30 0,26 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,03 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. A BUX is emelkedett.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,08 százalékos mínusszal zárta a kereskedést.

A főbb európai piacokon mérsékelten optimista hangulat uralkodott pénteken, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) egyik illetékesének kijelentései szinte biztossá tették az irányadó dollárkamat csökkentését a nyíltpiaci bizottság július végi ülésén.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,31 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,12 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,18 százalék emelkedést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 38 cent (0,61 százalék) plusszal, 62,31 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 0,65 dollárral 1427,45 dollárra csökkent.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1227 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1230 dollár után.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!