A Mol 6 forinttal, 0,19 százalékkal 3104 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,09 százalékkal 11 700 forintra erősödtek, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 444,50 forintra esett, forgalma 303,2 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 30 forinttal, 0,55 százalékkal 5480 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.

Nagyon jó hangulat uralkodott a tőzsdéken, amiben elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoknak, illetve a várható kínai engedményekkel kapcsolatos pletykáknak volt szerepük - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.

Az amerikai tőzsdék nyitás után már mintegy 1,5 százalékos pluszban vannak, és az európai piacok is 1,5-2 százalékot tudtak emelkedni, a BUX ehhez képest kicsit lemaradt, lényegében változás nélkül zárt - mondta.

Az értékesítési vezető a hét eseményei közül kiemelte az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntését. A piac azt várja, hogy az EKB decemberrel kivezeti mennyiségi lazító programját, illetve nagy kérdés, hogy az elmúlt hónapok nem túl fényes európai adatainak tükrében módosítja-e azon előrejelzését, mely szerint jövő nyárra várható az első kamatemelés. A holnapi EKB-útmutatás valamilyen szinten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) politikáját is befolyásolhatja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!