Itt vannak az első reakciók Matolcsy kinevezésére

Az elemzőket nem lepte meg az új jegybankelnök személye, hiszen már hetek óta szinte biztosra vették, hogy Matolcsy lesz a befutó. Egyelőre a piac sem mozdult érdemben a hírre, a forint a kezdeti kis gyengülését hamar ledolgozta.
Beke Károly, 2013. március 1. péntek, 09:13
Fotó: Napi.hu

A várakozásoknak megfelelően Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter váltja Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén - röviden így foglalható össze az elemzők péntek reggeli első kommentárja. Az Equilor szakemberei egy órával a bejelentés után kiemelik, hogy a forint egyelőre nem szállt el, és várakozásaik szerint most már nem is fog. A magyar deviza Orbán Viktor szavainak hatására átmenetileg 296 fölé esett az euróval szemben, kilenc óra után nem sokkal azonban már csak 295,44-nél állt, ami gyakorlatilag megegyezett a miniszterelnöki interjú előtti szinttel.

Az Equilor szerint a piac már beárazta Matolcsy személyét, ettől függetlenül jöhetnek erősebb mozgások az euró/forint árfolyamban. Szerintük nem az elnök személye a legfontosabb kérdés, hanem az ezt követő monetáris politika, ebből a szempontból kedvező, hogy csütörtökön Matolcsy még nemzetgazdasági miniszterként hangsúlyozta a magas devizatartalék szükségességét, és egy leendő jegybankár higgadtságával és szakszerűségével nyilatkozott a parlamentben. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy nem konvencionális eszközök felé fordul az új vezetés, például államkötvényeket vásároljanak, korlátozzák a kéthetes kötvényeket vagy csökkentések azok kamatát.

A CIB Bank péntek reggeli elemzése szerint a forint kezdeti kis gyengülésében Matolcsy neve mellett szerepe lehetett annak is, hogy a reggeli interjúban Orbán Viktor egy 10 százalékos szja-kulcs tervét vetette fel. Az első piaci reakció összhangban van azzal, hogy Matolcsy György kinevezését mint legvalószínűbb kimenetet már hetek óta lebegtette, időnként biztos információként is tálalta több médiaforrás is - olvasható az elemzésben. A CIB elemzői szerint a leendő jegybankelnök délután kettőkor kezdődő meghallgatásáról érkező hírek mozgathatják majd az árfolyamot.

Az elmúlt hetekben többször is aggodalmat okozott a hazai piacokon Matolcsy esetleges kinevezése, mivel azonban erről már jó ideje találgatások folytak, a piacnak kellő ideje lehetett, hogy felkészüljön - véli reggeli kommentárjában Suppan Gergely. A Takarékbank elemzője emlékeztet arra, hogy Matolcsy korábban intenzívebb monetáris politikát várt el az MNB-től a gazdaság élénkítésének segítésére, azonban legutóbbi nyilatkozatai már konzervatívabb megközelítésre utalnak, így amennyiben ez utóbbi fogja jellemezni a monetáris politikát, jelentősebb változásra nem kell számítani.

Egyrészt a kis, nyitott, és rendkívül eladósodott hazai gazdaságban kevésbé lehetnek sikeresek - sőt, adott esetben visszaüthetnek - a nagy jegybankok által követett gazdaságélénkítő programok, másrészt a hazai jegybankot kötik a sokkal szigorúbb európai monetáris szabályozások (pl. a monetáris finanszírozás tilalma). Suppan szerint pozitív üzenet Varga Mihály kinevezése, hiszen személye könnyebben elfogadható a reálgazdasági és pénzpiaci szereplőknek, általa akár kiszámíthatóbbá is válhat a hazai gazdaságpolitika.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője szintén úgy véli, hogy a piac már beárazta Matolcsy kinevezését, ezért a forint akár erősödhet is a hírre. A szakember szerint Varga Mihály kinevezése akár egy józanabb gazdaságpolitikát is hozhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bernstein, 2013.03.01 17:30

most akkor ki lesz az MNB-ben, aki egyáltalán látott már bankot közelről???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

brunn, 2013.03.01 17:16

szkiita!

Igen, erősödött a forint. 0,6 forinttal az EURO-val szemben. Ez, hogy segítsek neked, 60 fillér. Szóval, erre azt mondani, hogy erősödik, enyhén szólva is a baromság kategóriájába esik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Arvisura, 2013.03.01 13:29

@szkiita: egyébként Szittya, ha már megy a magyarkodás ezerrel...
de a lényeg...
a 294 az kevés? Honnan is indultak a NER-es legények, Te b*rom....erre verjed a szittya nyálad....Ki is intézte, hogy ilyen erős legyen?
Eltolcsy Kuszaszem mostmán' MNB unortodox Gyuri, vagy rosszul emlékszem?!? Hogy is van ez Szittya testvír?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MongolZ, 2013.03.01 13:19

@szkiita: Ha esetleg tisztában lennél a büdös valósággal, akkor tudnád, hogy az 1 kezű, 1 lábú, 1 szemű, 20 éve rokkant emberektől is elveszik a rokkantsegélyt, mert hogy "otthonról tudnak dolgozni". Ez aztán az előremutató politika.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MongolZ, 2013.03.01 13:16

@szkiita:

Ezt a szkiitat valaki vagy ölje meg, vagy tanítsa meg gondolkodni. Ilyen emberekkel van teli az ország. Hülyékkel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html