Jó nap lehet a csütörtöki Európában

Szerény emelkedéssel indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön a szerdai záróértékükhöz képest.
Dzindzisz Sztefan, 2017. július 6. csütörtök, 08:09
Fotó: Reuters

Szakértők arra számítanak, hogy London 0,1 százalékos, Frankfurt 0,2 százalékos, Párizs pedig 0,1 százalékos pluszban kezdheti a napot.

Délelőtt nem lesznek trendet befolyásoló fontosabb európai makrogazdasági adatok, délután ugyanakkor egy sor amerikai adat lát napvilágot. Így például az ADP adatfeldolgozó szolgálat közzéteszi júniusi amerikai foglalkoztatási jelentését, nyilvánosságra hozzák az amerikai kereskedelmi mérleg alakulására vonatkozó májusi adatot és ismertetik, hogy miként alakult a feldolgozóiparon kívüli - főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő - szektor teljesítménye júniusban az Egyesült Államokban az ISM számítása szerint - írja az MTI.

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,14 százalékkal, Frankfurtban a DAX-30 0,13 százalékkal, Párizsban a CAC-40 indexe 0,10 százalékkal erősödött, míg a BUX 1,17 százalékkal gyarapodott.

Csütörtök reggel, röviddel nyolc előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 31 cent emelkedéssel 48,10 dolláron állt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK