A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 100,82 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 42 434,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest.

A BÉT nem okozott meglepetést, a részvénypiacokat Európa-szerte az iránykeresés jellemezte - mondta Török Lajos, az Equilor elemzője az MTI-nek.

Kedden a Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2220 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,59 százalékkal 13 640 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,92 százalékkal 383,50 forintra emelkedett, forgalma 71,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7345 forintra csökkent, a részvények forgalma 935,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 3631,47 ponton zárt kedden, ez 35,47 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után London kivételével veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai tőzsdék - írta az MTI.

Az indexek csökkenését az Európa-szerte szigorodó járványvédelmi intézkedéseknek tulajdonítják piaci szakértők.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,44 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,41 százalékkal végzett alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,48 százalékkal gyengült.

Londonban 0,64 százalékkal zárt magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,55 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 pedig 0,44 százalékkal gyengébben fejezte be a napot. A milánói tőzsde 0,53 százalékos, a madridi 0,05 százalékos indexcsökkenéssel zárt kedden.

Az olajár nagyot emelkedett kedden, miután médiaértesülések szerint az OPEC és a nagy olajtermelők informális együttműködése, az OPEC+ keddi egyeztetésén Szaúd-Arábia felajánlotta termelése önkénes csökkentését februárban. Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára 3,90 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 53,08 dolláron, a WTI ára pedig 4,49 százalékkal ment fel 49,76 dollárra.

Az eurót 0,26 százalékkal jegyzik erősebben 1,2280 dolláron, az arany spot ára 0,22 százalékkal unciánként 1947,35 dollárra emelkedett. Az arany ára a dollár gyengeségét tükrözve két havi csúcsot ért el 1950 dollár felett kedden. A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár index két és fél éves mélypontnál tartózkodik. Kedden 0,22 százalékkal 89,67 pontra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!