Komoly erősödéssel zárt Nyugat-Európa

Jelentős pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, a londoni börze irányadó mutatója például több mint 3,5 százalékkal emelkedett, mert kezdenek megnyugodni a kedélyek a csütörtöki brit népszavazás után.
MTI, 2016. június 29. szerda, 18:35
Fotó: Reuters

Elemzők ugyanakkor nem győzik hangsúlyozni, hogy "ez a mai helyzet, holnap másképpen alakulhat a trend". Minden attól függ, hogy milyen hírek látnak napvilágot. Ha például a cégek elkezdik fejtegetni, hogy a Brexit milyen károkat okoz számukra, máris lejmenetbe kapcsolhatnak a részvényárak.

Szerdán mindenesetre azoknak a cégeknek az árfolyama emelkedett a leginkább, amelyek múlt péntek óta a legtöbbet veszítették, így például a bankpapírok. A londoni tőzsdén ehhez még csatlakoztak az építőipari ágazat vállalatai.

A londoni FTSE-100 index 3,69, százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,64 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 2,46 százalékkal erősödött a keddi záróértékhez képest.

A páneurópai FTSEurofirst 300 index 2,83 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 2,76 százalékkal zárt a keddi szintje fölött.

Az európai tőzsdezáráskor, közép-európai idő szerint 17.30 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,29 dollár (2,58 százalék) emelkedéssel 50,55 dolláron állt.

Ugyanekkor az amerikai irányadó tőzsdemutatók 1,5 százalék körüli pluszt jeleztek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK