A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kiemelkedően teljesített a tőzsde, a vezető részvények között a Mol vezette az emelkedést. Ezt az olajár emelkedése okozta és az, hogy az elemzői várakozások feletti lett a finomítói marzsok havi emelkedése. A Mol teljesítménye a teljes olajszektoron belül kiemelkedőnek számít - tette hozzá.

Kitért arra: felmerült, hogy a Magyar Nemzeti Bank értékesítené a BÉT-ben meglévő tulajdonrészét a tőzsdén. Erről májusban tehetnek javaslatot az igazgatótanácsnak, így nyilatkozott a tőzsde vezérigazgatója egy videointerjúban.

A Mol 114 forinttal, 5,29 százalékkal 2270 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,98 százalékkal 13 920 forintra nőtt, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 409 forintra emelkedett, forgalma 173,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8560 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3752,44 ponton zárt hétfőn, ez 7,77 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!