A pénteki kereskedés első perceiben a Dow Jones index 0,4 százalékkal kapaszkodott előző napi záróértéke fölé, míg a S&P 500 0,5 százalékos emelkedéssel kezdett. Utóbbi mutató most 1502 ponton áll kevesebb mint öt százalékra történelmi csúcsától. A technológiai papírokat tömörítő Nasdaq 0,6 százalékos erősödéssel kezdett miután a csütörtöki vérengzést követően az Apple papírjai is kezdenek magukra találni.

Magyar idő szerint délután négy órakor jelentek meg a decemberi újlakás-eladási statisztikák a tengerentúlon, melyek a vártnál rosszabbak lettek. Az elemzők által prognosztizált 2,1 százalékos növekedés helyett novemberhez képest 7,3 százalékkal zuhant az eladások száma, így 369 ezer lakás talált gazdára a várt 385 ezer helyett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!