Ha a befektetők értékítéletét nézzük, akkor eddig sikeresnek tekinthetőek Donald Trump adóreformja és kereskedelmi háborús lépései. A Bank of America Merrill Lynch alapkezelők körében végzett felmérésének eredményei legalábbis erre utalnak.

A profi befektetők többsége szerint az amerikai cégek profitkilátásai jelenleg a legjobbak, ennek megfelelően az amerikai részvényeket súlyozza felül a portfóliómenedzserek többsége, de a legnagyobb piacokat fenyegeteő veszélynek is a kereskedelmi háborút látják a megkérdezettek.

Vegyen mindenki amerikait

Az augusztusi felmérésben résztvevő 243, összesen 735 milliárd dollárnyi vagyon kezeléséért felelős szakértő jelenleg nettó 10 százaléka súlyozza felül az amerikai részvényeket portfólióban annak benchmarkjához képest, ez olyan magas érték, amire utoljára 2015 januárjában volt példa, azt megelőzően pedig csak a 2000-es évek elején. Eközben nettó 67 százalékuk szerint az Egyesült Államok tekinthető annak a régiónak, ahol a legkedvezőbbek a cégek profitkilátásai, ez 17 éves csúcsot jelent e felmérésben.

Az amerikai részvénypiac kedveltsége mellett nem akarnak enyhülni a feltörekvő piacokkal kapcsolatos aggodalmak. A legnagyobb tail risknek (azaz a piacok egészét fenyegető kockázatnak) változatlanul a kereskedelmi háborút és annak kedvezőtlen hatásai tartják a szakértők, az elmúlt hat hónapból immár ötödik ízben. Ezt most a válaszadók 57 százaléka emelte ki, utoljára ennyire egyértelműen 2011-ben, az európai adósságválságtól tartott mindenki a felmérés történetében.

Bajban a feltörekvő piacok

Az erősödő dollár és a kereskedelmi háborúk miatt a befektetők egyre inkább alul-súlyozzák a feltörekvő piaci eszközöket. Bár az olyan helyzetek, amikor a piac egyértelműen utál egy befektetési eszközt jó lehetőséget teremtenek arra, hogy a piaccal szembenő bátrak jó beszállási esélyt kapjanak, azonban a Bank of America Merrill Lynch szakértői szerint ez az idő még nem jött el.

A megkérdezettek ugyanis egyelőre csak nettó egy százaléka súlyozza ezeket alul, míg az előző nagy nyersanyag és feltörekvő piaci eladási hullámai idején (a "taper tantrum, vagy az olajáresés-kínai lassulás időszakában) ez az érték átlagosan mínusz 27 százalékig zuhant, mielőtt bekövetkezett volna a pozitív fordulat.

A visszaesés viszont látványos, áprilisban még nettó 43 százalék felülsúlyozta a feltörekvő piaci eszközöket, s tavaly év közepén volt, hogy 90 százalék így tett.

Ahol viszont kedvező folyamatok voltak megfigyelhetőek, az az európai részvények megítélése. Ezt megelőzően ugyanis hat hónapig folyamatosan esett az európai tőzsdéket felülsúlyozó alapkezelők aránya a felmérésben, augusztusban viszont már 5 százalékpontos növekedést mértek júliushoz képest. Ezzel az európai részvényeket most nettó 17 százalék súlyozza felül, ami megfelel a felmérés hosszútávú átlagának.

Törökország miatt is aggódhatnak

Az elmúlt hónapokban amúgy is kedvezőtlen volt a befektetői hangulat a feltörekvő piaci eszközökkel szemben. Egy ilyen helyzetben az eladók könnyen megtalálták Törökországot, amely erős diplomáciai konfliktusba került az Egyesült Államokkal.

Ráadásul az ország folyó fizetési mérlegének hiánya az egyik legmagasabb a feltörekvő országok között.

A török hatás pedig érezteti magát a többi feltörekvő piacon is, így a közép-kelet-európai térségben is. A forint árfolyama is a 320-325 közötti sávba ragadt.

A fotó forrása: Hector Retamal/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!