A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt a negatív tartományban nyithat a hazai részvénypiac is - írta kommentárjában az MTI szerint.

Szerinte érdemes figyelni a Richter mozgására, amely továbbra is meghatározó támasz közelében mozog. Amennyiben letörné a 8350 forintos árszintet a következő napokban, jelentős tér nyílhat lefelé.

Az OTP árfolyamát megtartotta a 13 800 forintos támasz, azonban ez most veszélybe kerülhet. A Mol árfolyama kedvezően alakult, támasz 2150 forintnál, míg ellenállás 2270 forintnál található. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 405-420 forintos szintek között mozog.

Az Equilor elemzője kitért arra, hogy a piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom. Az elemzői konszenzus alapján a vállalat árbevétele az első negyedévben 2 százalékkal emelkedhetett éves alapon. Az elemzői várakozás szerint a profitmarzs tovább javulhat - írja Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,22 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 44 587,59 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 46 forinttal, 2,09 százalékkal 2244 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,36 százalékkal 13 925 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,20 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 344,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,65 százalékkal 8565 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Európa sem bírja szusszal

Jelentős, 1 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, miután előző nap New Yorkban újabb erős eladási hullám indult a technológiai részvények körében, ami lerántotta az indexeket az ázsiai piacokon is.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 91 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 200 ponttal, a párizsi CAC-40 index 74 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 267 ponttal eshet a nyitásban.

A globális piacokon az inflációs adatok felé fordult a figyelem. A befektetők el kezdtek attól félni, hogy a jegybankokat kamatemelésre kényszerítheti a gazdaságok újranyitását és fellendülését kísérő erős áremelkedés.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben jelentősen csökkentek a vezető indexek kedden. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel negyed kilenckor 1,63 százalékos mínuszban, 683,86 ponton állt.

Tokióban 3,04 százalékos, Sydneyben pedig 1,06 százalékos mínuszban, míg Szöulban 1,19 százalékos veszteségben közelített az irányadó tőzsdemutató a záráshoz. Sanghaj viszont 0,45 százalékos, Sencsen pedig 0,40 százalékos pluszban állt zárás előtt szűk egy órával. A hongkongi Hang Seng viszont 1,95 százalékos mínuszban állt két órával zárás előtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára mérsékelten csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos mínuszban, 68,03 dolláron, a júniusi szállítású WTI pedig 0,42 százalékos veszteségben, 64,65 dolláron forgott negyed kilenckor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,01 százalékkal, 1835,31 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,08 százalékkal, 1836,20 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

Hétfőn túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.

London 0,08 százalékos mínuszban, míg Frankfurt 0,02 százalékos, Párizs 0,01 százalékos, Madrid 0,94 százalékos, Milánó pedig 0,78 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,06 százalékkal emelkedett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,27 százalékkal esett.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,10 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,04 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,55 százalékos mínuszban zárt. A határidős indexek mérsékelt csökkenést valószínűsítenek a keddi nyitásra.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!