Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy 2021. december 31-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi év, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére. Szigorú feltételeknek való megfelelés esetén limitált osztalékfizetésre ugyanakkor sor kerülhet. Az osztalékfizetési korlát további fenntartásának alapvető oka, hogy a banki törlesztési moratórium idén szeptember végéig meghosszabbodott, további menetrendje pedig jelenleg még bizonytalan.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 2020. márciusában átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a hitelintézetek számára a koronavírus-járvány hatásainak mérséklésére, amelyet vezetői körlevélként tett közzé.Ebben egyebek között rögzítette azt az elvárását is, hogy 2020 szeptemberének végéig ne történjen osztalékjóváhagyás vagy -kifizetés az érintett pénzügyi intézmények részvényesei számára.

Ezt követően a jegybank a PST 2020 szeptember 10-i, 2020. december 28-i, illetve 2021. január 8-i határozatai alapján, a pénzügyi rendszer sokkellenálló képességének fenntartása érdekében felülvizsgált vezetői körlevelében fogalmazta meg azon elvárásait, hogy a hitelintézetek előbb idén január 1-jéig, majd idén szeptember 30-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi évre, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére.

Meghosszabbodik a korlátozás

Az MNB a közelmúltban ismételten felülvizsgálta vezetői körlevelét. Ennek egyik módosításaként a jegybank 2021. december 31-ig meghosszabbította az osztalékfizetésre, részvény-visszavásárlásra és teljesítmény javadalmazásra vonatkozó korlátozásait. Az osztalékkifizetés korlátozás alól az érintett pénzügyi intézmények csak szigorú feltételek fennállása esetén mentesülhetnek. Erre akkor van lehetőségük, ha a kifizetés utáni elsődleges tőkeszintjük arányosan csak minimális mértékben csökken, tőkepufferük elvárt magas szinten marad, nem áll fenn náluk értékvesztés-hiány, illetve üzleti kilátásaik megfelelők az MNB-hez benyújtott és felülvizsgált információk alapján.

Vezetői körlevelében a jegybank felszólítja a hitelintézeteket arra is, hogy 2021. december 31-ig tartózkodjanak a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlásoktól (a javadalmazási célból visszavásárolt saját részvény nem tartozik ebbe a körbe). Ezen túlmenően az intézményeknek ez év végéig mérlegelniük kell a javadalmazási politika hatálya alá tartozó személyekre vonatkozóan a teljesítmény javadalmazásra szánt kifizetések korlátozását is. Amennyiben ezt a korlátozást nem tudják megvalósítani, úgy az MNB elvárja a teljesítményjavadalmazásra szánt kifizetések nagyobb arányának a halasztását (adott esetben hosszabb időszakra). Ezen korlátozások alól mentesülnek a hitelintézetek éves szinten számított, a szavatoló tőke 0,2 százalékát meg nem haladó mértékű kifizetései.

A jegybank döntése alapvetően a hazai törlesztési moratórium 2021. szeptember 30-ig tartó meghosszabbodásával, illetve az esetleges további fenntartásával magyarázható. Az MNB változatlanul fontosnak tartja, hogy a koronavírus-járványhoz kötődő helyzetben a pénzügyi közvetítő rendszer továbbra is stabilan működjék. A jegybank a továbbiakban is folyamatosan nyomon követi a kockázatok alakulását és a koronavírus pénzügyi rendszerre kifejtett hatásait.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!