Nagy bajba került a Tesla

A Tesla árfolyama hetek óta zuhan, pár hét leforgása alatt elveszítette értékének negyedét. Az egyik nagy hitelminősítő pótlólagos finanszírozási szükségletekről beszél, egy alapkezelő pedig már egyenesen a társaság csődjével riogat - számolt be a Portfolio.hu.
Domokos László, 2018. március 28. szerda, 22:16
Fotó: Reuters

A szerdai kereskedésben további mintegy 8 százalékot zuhant az elektromos autókat gyártó amerikai cég árfolyama, 260 dollár alá került a kurzus. Március közepe óta így már csaknem 25 százalékot veszített értékéből, egyúttal bő egyéves mélypontra került - írta a portál.

Így a cég kurzusa a 2010 júniusi tőzsdére vitele óta nem látott havi zuhanást szenvedett el idén márciusban.

A Moody's szerdán a cég adósságbesorolását B3 kategóriáról B2 kategóriába sorolta, mivel a Model 3-as termelésében jelentős elmaradás mutatkozik. A vállalat jövő héten teszi közzé az első negyedéves gyártási számait.

John Thompson, a Vilas Capital Management hedge fund szakembere a MarketWatchnak pedig azt nyilatkozta, "hogy amennyiben Elon Musk nem húz elő a kalapból egy nyulat, akkor a Tesla négy hónapon belül csődbe megy" - írta a Portfolio.hu.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK