Többszörösen megerősített támasz-zónába hullott a tegnapi kereskedés során az S&P 500-as index. Ezt a régiót az index chartján több fontos támasz-szint is erősíti, s ha ezek elesnek, akár egy nagyobb zuhanás is kikerekedhet belőle. Az 1395-1383 pont közötti sávban található többek között a tavaly október óta tartó bikapiac 23,6 százalékos Fibonacci szintje és az utolsó legális mélypont is az index grafikonján. Legális mélypont, hiszen előtt egy úlyan új csúcs található a grafikonon, amely a háromnapos szűrőn is megállja helyét, s innen megtámaszkodva tudott az index szeptemberben új, magasabb csúcsra emelkedni. Ez a szint már sokszor megfogta az index zuhanását,  alacsonyabb, magasabb, majd ismét alacsonyabb csúcsra menetelt innen a mutató. Ezzel egy klasszikus fej vállak szerű alakzat épített, a mostani támasz szinttel, mint nyakvonallal. Ha törik a szint, ez nagyjából egy 20 ponttal 1390 pont alatti zárást jelentene, azzal validálóthatna az alakzat, amelynek végső célára egy további 80 pontos esés lehetne a nyakvonaltól számolva, 1315 pont magasságában. A szintet jelenleg azonban már egy emelkedő trendvonal is erősíti, a tavaly októberi és az idén júniusi mélypontra húzott emelkedő trendvonal, hangsúlyozván a jelenlegi helyzet fontosságát.

SP500 alapú CFD
Kép: Alfatrader


Az alakzat által kijelölt célár útjában lefelé ott található a 200 napos mozgóátlag, 1383 pontnál, ez az elmúlt években többször is szolgált erős támasznak az indexben, 1340 pontnál újabb Fibonacci szint, 1325 pontnál pedig korábbi mélypont lehet támasz. Az indexben egyébként a június eleje óta tartó emelkedő trend már korábban megtört, a trendvonal töréséből számolt célárfolyamot a mutató azonban már korábban teljesítette, ennek az öt hónapos trendnek az elmúltát erősíti az 50 napos mozgóátlag korábbi törése is (a napokban ezt tesztelte vissza a mutató).

Aki tehát hisz abban, hogy életben marad a június eleje óta tartó jó hangulat a piacon, annak a mostani szintek jelenthetnek beszállási lehetőséget a piacra, hiszen erős támaszszintnél egyensúlyoz az index. Ugyanakkor intő jel, hogy az index már negyedszerre teszteli ezt a támaszt, s minél többször pattog az árfolyam egy támaszon, az a támasz annál gyengébbé válik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!