Az év harmadik negyedévében 1,1 milliárd kuna (520 milliárd forint) nettó nyereséget könyvelt el a cég. Tavaly, a koronavírus járvány megfékezésére hozott korlátozások következményeként több mint egymilliárd kuna veszteséggel zárt a horvát vállalat.

Az INA által az MTI-hez eljuttatott eredménybeszámoló szerint 2021 harmadik negyedévében az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 2,3 milliárd kunát (110 milliárd forint) tett ki, az eredményhez elsősorban a kutatás-termelés üzletág járult hozzá.

Fasimon Sándor, az INA igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta: a 2021-es évet kedvezőbb külső környezet jellemezte, de a világgazdasági zavarok folytatódnak.

Ismertette, hogy a kőolaj- és gázárak nemcsak hogy helyreálltak, hanem az óriási kereslet hatására magasan felül is múlták a vártakat. A Brent-olaj valamivel több mint 70 dolláros hordónkénti ára pozitív hatással volt a harmadik negyedév eredményére - tette hozzá.

"Egy ilyen környezet 16 milliárd kuna fölé emelte az INA-csoport bevételeit. Az árak ugrásszerű megemelkedése pedig fő mozgatórugója volt a jó eredménynek, különösen az olaj- és gázkutatás, kitermelés üzletágban, amely ismét a legnagyobb pénztermelő" - mondta Fasimon.

Ugyanakkor figyelmeztetett: a megkönnyebbülés "külső hatás" eredménye, és a "termelés természetes csökkenése" továbbra is kihívás számukra.

Bejelentette: az INA a horvát portfólió maximalizálására törekszik a szárazföldön és a tengeren egyaránt, az új fúrási kampány célja pedig a gáztermelés növelése.

Kiemelte: a finomítói termékek értékesítése nőtt a kulcsfontosságú piacokon, míg a kiskereskedelmi üzletek forgalma 14 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, amely az idei vártnál jobb turisztikai szezon eredménye.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!