A nem hivatalos adatok szerint a londoni értéktőzsde vezető indexe, a FTSE-100 bő 20 ponttal, 0,30 százalékkal erősödött, és 6846,5 ponton zárt. Frankfurtban a DAX-30 index 64 pontot, 0,60 százalékot emelkedve 10 ezer 751 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 bő 24 ponttal, 0,53 százalékkal javult, 4554 ponton zárt.

Az EuroStoxx 50 - az euróövezet 50 legnagyobb vállalatának papírjait tömörítő gyűjtőindex - 0,75 százalékkal erősödött.

A keddi látványos dollárgyengülés után kisebb korrekció volt a devizapiacon, az eurót szerda este 1,1240 dollár körül jegyezték az előző esti 1,1255 dollár után.

A kőolaj piacán javultak az árfolyamok szerdán. Az északi-tengeri Brent fajtából egy hordó (159 liter) fél órával az európai zárás után 47,90 dolláron állt, ez 64 centes, 1,35 százalékos emelkedés. Az amerikai WTI fajtából ugyanez a mennyiség 66 centtel, csaknem 1,50 százalékkal 45,49 dollárra drágult.

Az arany árfolyama esett, iparági szakértők szerint profitkivétel miatt, miután előzőleg 1352 dollár fölött, csaknem háromhetes csúcson is járt. Szerda este 1344 dolláron forgott egy uncia (31,1 gramm) azonnali szállításra, ez majdnem 6 dolláros, 0,40 százalékos csökkenés.

A befektetők csütörtökön figyelni fogják az Európai Központi Bank döntését. Arra kíváncsiak, bővíti-e az európai jegybank kötvényvásárlási programját. Az EKB idén márciusban zéróra csökkentette az irányadó kamatot, tovább szigorította az EKB-nál elhelyezett egynapos kereskedelmi banki betétek büntetőkamatát, havi 60 milliárd euróról havi 80 milliárd euróra növelte az eszközvásárlások keretösszegét, egyszersmind kiterjesztette a programot az euróövezetben bejegyzett, bankszektoron kívüli vállalatok euróban denominált, befektetési ajánlású kötvényeire.

Hasonlóan nagy horderejű változtatásokra nem számít a piac, de azért reménykedik valamilyen további monetáris lazításban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!