A vezető részvények közül az OTP a 12 900 - 13 000 forintos zónában foroghat, ha letöri ezt a támaszt, 12 180 forintnál látható rövid távú támasz. A hírek szerint Szlovéniában terjeszkedhet az OTP, az Apollo cégtől vásárolhat szlovén bankot, amivel erősítheti a piaci pozícióját az országban. A bankért az OTP-nek 1 milliárd euró körül kellene fizetnie, amely nagyjából a könyvkörüli értéket jelenthetne. Ugyanakkor jelezte, hogy a két cég nem kommentálta az értesüléseket - emelte ki Józsa, milyen izgalmak várhatók az OTP-nél.

A Mol árfolyama pedig megpróbálhat visszakapaszkodni a 2050 forintos támasz szintre.

Az elemző szerint a Richternél is folytatódott a negatív korrekció, a gyógyszergyártó grafikonján 8570 forintnál van rövid távú támasz.

A Magyar Telekom továbbra is sávozó mozgást végez a 405-415 forintos szintek között. 

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,69 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 42 514,94 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt. A Mol 34 forinttal, 1,63 százalékkal 2046 forintra csökkent, 5,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,19 százalékkal 12 935 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,94 százalékkal 420 forintra erősödött, forgalma 433,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 1,77 százalékkal 8620 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Európában talányos kezdés jöhet

Csekély változással, vegyes indexekkel indulhat a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb árfolyamindexek 0,1-0,2 százalékos pozitív-negatív elmozdulással nyithatnak.

Szerdán vegyesen zártak az európai tőzsdék, többségükben nyereséggel. Az európai gyűjtőindexek emelkedtek, az FTSE EuroFirst 300 index 0,20 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,19 százalékkal végzett magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,23 százalékkal emelkedett.

 Az FTSE-100 index Londonban 0,71 százalék nyereséggel zárt két egymást követő veszteséges nap után. Az egyik legjobban teljesítő részvény az easyJet volt közel 6,0 százalékos nyereséggel. A légitársaság a várnál jobb negyedéves eredményről számolt be és bejelentette járata számának a növelését májustól.

 A frankfurti DAX index 0,17 százalékkal csökkent. Az index már hatodik napja ingadozik csekély elmozdulással nem sokkal rekordértéke alatt.

A párizsi CAC-40 index 0,40 százalékos erősödéssel a 2000. novemberi szintet érte el szerdán. Az LVMH luxuscikk forgalmazó vállalat részvénye közel 3,0 százalékkal erősödött negyedéves beszámolójának köszönhetően.

A milánói tőzsdeindex 0,10 százalékkal gyengült szerdán. Az olajárak emelkedéséből az energiaipari cégek profitálhattak, az ENI részvénye 2,5 százalékkal erősödött.

Madridban 0,74 százalékkal erősödött a tőzsdeindex két, szinte változatlan nap után. A nap egyik legjobban teljesítő papírja az olajárak emelkedésének köszönhetően a Repsol volt közel 5,0 százalékos erősödéssel.

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdeindexek is, a Wall Street indexei rekordszint közelében. Az indexeket elsősorban a technológiai részvények húzták le, mint például a Tesla és a Facebook 2,0 százalékos csökkenéssel. A negyedéves eredmény beszámoló szezont vártnál nagyobb nyereségről szóló jelentéssel indították el a nagybankok. A Goldman Sachs például közel 3,0 százalékkal erősödött.

Az ázsiai piacokon vegyes indexekkel indult el a csütörtöki tőzsdenap. A tokiói tőzsde szerény 0,1 százalékos nyereséget ért el, a sanghaji viszont több mint 1,0 százalékos veszteséggel három heti mélypontra húzódott vissza. A sencseni index közel 1,5 százalékkal csökkent. Hongkongban 0,8 százalékkal csökkent a tőzsdeindex, Szöulban pedig 0,6 százalékkal emelkedett.

 Az olajár kissé lefelé korrigált csütörtökön az előző nap elért négy heti csúcsról. Szerdán az olajárak 4,0 százalékkal emelkedtek, a Brent 66 dollár, a WTI 63 dollár feletti szintet ért el, miután az amerikai EIA és az API olajipari intézetek is az elmúlt heti készletek vártnál nagyobb csökkenéséről számoltak be, az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA pedig a világkereslet növekedését jelezte előre.

Csütörtökön az európai kereskedési idő kezdete előtt mintegy két órával a Brent nyersolaj ára 66,50 dolláron állt hordónként, ami 0,12 százalékos csökkenés. A WTI ára 0,16 százalékkal ment lejjebb 63,05 dollárra.

Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1974 dolláron, az arany spot ára 0,24 százalékkal emelkedett unciánként 1740,62 dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!