Portugália miatt estek ma a tőzsdék

Elsősorban a portugál bankrendszerből érkező hír miatt pánikhangulat lett urrá a nemzetközi részvénypiacokon.
portfolio.hu, 2014. július 10. csütörtök, 22:26
Fotó: Reuters

A nyugat-európai indexek mintegy másfél százalékkal kerültek lejjebb, és az amerikai piacokon is jelentősen az előző napi zárószintek alatt indult a kereskedés. Hiába érkezett jó adat az amerikai munkaerőpiacról, a befektetőkön a pánik lett úrrá, miután kiderült, hogy a legnagyobb portugál bank fizetési nehézségekkel küszködik. Bár napközben javult az amerikai befektetők hangulata, az utolsó órában már nem sikerült újabb erőt merítenie az részvénypiacoknak, így végül mindhárom irányadó index értéke esett a csütörtöki kereskedésben: a Dow és az S&P 500 0,4 százalékkal, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal került lejjebb.

A befektetők ebben a pesszimizmusban újra megtalálták az aranyat, melynek árfolyama közel 1 százalékkal került feljebb - számolt be a Portfolio.hu.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

anttikufar, 2014.07.11 09:23

...az ortodox megoldások bukása ..,mint a görögöknél ...,változni kell ,kukába a neoliberalizmussal !!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html