Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 11 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 34 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 9 ponttal kapaszkodhat feljebb a nyitásban.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés szerdán, miután a sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy az Egyesült Államok és Kína főtárgyalói augusztus 15-én videókonferencián értékelik a januárban aláírt kétoldalú kereskedelmi részmegállapodás megvalósítását.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,51 százalékos pluszban, 563,12 ponton állt.

Tokióban 0,31 százalékos, Sydneyben pedig 0,62 százalékos mínuszban zárt a tőzsde. Szöulban viszont 1,21 százalékos pluszban állt az irányadó mutató záráshoz közeledve. Sanghajban 0,10 százalékos mínuszt, míg Sencsenben 0,31 százalékos, Hongkongban 0,45 százalékos, Mumbaiban pedig 0,42 százalékos pluszt mutatott a vezető tőzsdeindex nyolc óra körül.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,05 százalékos pluszban, 44,45 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI viszont 0,10 százalékos mínuszban, 41,66 dolláron forgott közép-európai idő szerint szerda reggel nyolc óra körül.

Az arany ára újabb történelmi csúcsokat döntött meg, bőven 2000 dollár fölött áll a dollár gyengülésének és a további gazdaságösztönző intézkedéseket valószínűsítő várakozásoknak köszönhetően.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,21 százalékkal, 2022,38 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,88 százalékkal 2038,80 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon, de napi csúcsán 2048,60 dolláron is járt.

Kedden vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A frankfurti DAX-index 0,36 százalékos mínuszban, míg a londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,21 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,67 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,07 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,10 százalékkal csökkent, de az euróövezeti EuroStoxx50 0,19 százalékkal emelkedett.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,62 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,36 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,35 százalékos pluszban zárt kedden.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!