Pozitív nyitás a tengerentúlon

Az elmúlt napokban elért rekordokhoz közelítő szinten indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2021. február 11. csütörtök, 15:57
Fotó: Shutterstock

A DJIA-30 index 0,13 százalékos, az S&P-500 index 0,28 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,58 százalékos erősödéssel nyitott. Szerdán az indexek vegyesen zártak. A DJIA emelkedéssel, az S&P és Nasdaq indexek csökkenéssel.

Az amerikai piacok csütörtöki nyitásakor az európai összevont indexek 0,4 százalékos nyereségben jártak, az euróövezeti pedig 0,6 százalékos emelkedést mutatott.

Az amerikai részvényárfolyam indexek emelkedése részben a Washingtontól várt gazdaságösztönző csomagnak, részben a negyedik negyedévi vállalati beszámoló szezonban bemutatott várakozáson felüli eredményeknek tulajdonítható.

Kedvező hírként volt értékelhető az is, hogy a nyitás előtt publikált adatok alapján az elmúlt héten a vártnál kevésbé ugyan, de csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A várt 757 ezernél többen, 793 ezren folyamodtak segélyért az előző heti 812 ezer után. A kérelmek száma négy hete a legalacsonyabb volt az elmúlt héten.

Az olaj ára csökkent, mivel negatív korrekció indult meg a világpiacon azt követően, hogy a gazdasági fellendülésbe vetett remények előzőleg 13 havi csúcsra, a koronavírus-válság előtti szintre emelték fel. A korrekcióra jórészt az európai lezárások elhúzódása miatt került sor. Csütörtökön a Nemzetközi Energiaügynökség csökkentette az idei globális keresletnövekedésről tett prognózisát, bár az még ezzel együtt is meg fogja haladni a kínálatot.

Az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára 0,11 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 61,40 dolláron, a WTI ára pedig 0,17 százalékkal 58,58 dollárra csökkent.

Az eurót 0,14 százalékkal jegyzik erősebben 1,2134 dolláron. Az arany spot ára unciánként 1841,83 dollár, 0,06 százalékkal alacsonyabb a napi kezdésnél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK