Trump üzent a rejtélyes eltűnés ügyében - zuhan a tőzsdemutató

Komoly mínuszban állt a szaúdi értéktőzsde irányadó mutatója vasárnap a kereskedés délelőtti szakaszában, miután az amerikai elnök megtorlást helyezett kilátásba arra az esetre, ha kiderülne, hogy a szaúdi vezetés áll egy szaúdi újságíró eltűnése mögött - írta az MTI az AP-re hivatkozva.
Domokos Erika, 2018. október 14. vasárnap, 16:52
Fotó: Reuters

A tőzsde Tadawull indexe 5,9 százalékos mínuszban, 7130 ponton állt röviddel 11.30 előtt, eddigi napi legnagyobb vesztesége 6,8 százalék volt. A tőzsdén jegyzett 186 cégből 182-nek csökkent az árfolyama.

A tőzsdemutató egy éven belüli csúcsa 8490,75 pont volt, amit július közepén ért el.

Donald Trump amerikai elnök a CBS televíziónak adott interjújában, amelyből szombaton részleteket tettek közzé, egyebek között azt mondta, hogy az Egyesült Államok szigorúan megtorolná, ha kiderülne, hogy a szaúdi vezetés áll Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró eltűnése mögött, akinek a múlt héten veszett nyoma, miután bement Szaúd-Arábia törökországi konzulátusára.

A szaúdi királyságot élesen bíráló Dzsamál Hasogdzsinak azt követően veszett nyoma, hogy október 2-án bement hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat. A The Washington Post című amerikai napilap - amelynek a szaúdi újságíró is munkatársa volt - csütörtökön internetes oldalán közölte, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a konzulátus épületében. Rijád ezt tagadja, és azt állítja, hogy az újságíró távozott a konzulátusról.

Washington és Rijád évtizedek óta szoros szövetségesek, és a két ország Donald Trump hivatalba lépése óta még szorosabbra fűzte kapcsolatait.

Donald Trump első külföldi útja elnökként Szaúd-Arábiába vezetett, ahol 110 milliárd dolláros fegyvereladást jelentettek be.

Az Egyesült Államoknak szüksége van Szaúd-Arábia támogatására a Közel-Keleten az iráni befolyás ellensúlyozására, a terrorizmus elleni küzdelemben, továbbá a készülőben lévő izraeli-palesztin béketerv támogatására is - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK