Míg a 30 bázispontos kamatemelést, ami 0,9 százalékra emelte az immár ismét irányadónak tekinthető alapkamatot, gyengüléssel konstatálta a forint, a délutáni iránymutatás már látványosabb erősödést hozott.

A forint 355-es szintekről 351-es értékeken kereskedik az euróval szemben.

QP | Quality Placement

A mostani kamatemelésen túl megnövekedett vonzerőt jelent, hogy mostantól több hónapon keresztül emelni fogja az alapkamatot a jegybank.

Az iránymutatás szerint mindez addig folytatódik, ameddig fenntarthatóan elérhető nem lesz a 3 százalékos inflációs cél, márpedig az MNB saját várakozása szerint is túllövi idén a ráta az egyszázalékos tűrésküszöb felső határát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!