Az értékesített konszolidált hőmennyiség a beszámolóban közzétett terv szerint 2021-ben meghaladhatja az 1,732 millió gigajoule-t, miközben 2019-ben 1,716 millió volt. 2020 utolsó negyedévében ugyanakkor 7,4 százalékkal elmaradtak a várt hőértékesítéstől a kapacitásbővítő beruházások elhúzódása, és nem tervezett javítási munkálatok miatt. Az éves összérték 2,7 százalékkal maradt el a tervezettől.

A 2020-as EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az előzetes adatok szerint elérte a 2,6 milliárd forintos célkitűzést, pár százalékkal meg is haladhatta azt. Idén a társaság legalább 2,8 milliárd forintos eredménnyel számol.

A jelentés kitér a klímaváltozás mérséklésére is. A PannErgy ehhez a széndioxid-kibocsátás csökkentésével járul hozzá, tevékenységének köszönhetően több mint 510 ezer tonnával kevesebb üvegházhatású gáz került a légkörbe. A felmelegedés a kilátásaikat nem rontja, hiszen a tevékenységük a geotermikus hőtermelésre épül, amit 2 és 8 fok közötti hőmérsékleten lehet a legkedvezőbben értékesíteni. Az átmeneti évszakok hőigénycsökkenését tehát az enyhülő telek ellensúlyozhatják.

A Pannergy 2018-ban 4,6 milliárd forint, 2019-ben 5,6 milliárd forint árbevétellel zárt. Nettó eredménye 434 millió forintról 734 millió forintra nőtt. Részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, árfolyamuk 816 forinton zárt pénteken. Értékük az utóbbi egy évben 461 forint és 824 forint között alakult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!